A legjobbak, akiknek érdemes volt írni! <3

18. fejezet - Távoli rejtély



"Gyilkosság Seattle-ben!

Tegnap hajnalban a seattle-i főtér egyik kocsmájának szeméttárolójában találták meg az előtte este eltűnt 17 éves lány, Laural Bilson holttestét. A gyilkos szíven szúrta a fiatal lányt. A helyszínelők szerint a felderítés előtt 2-3 órával történhetett a gyilkosság, a lány sebei frissek voltak.
- A holttest homlokán talált X alakú vágásból sorozatgyilkosságra következtetünk, a tettes valószínűleg így „jelöli” áldozatait. – nyilatkozta Will Bradshaw a Seattle-i rendőr főkapitány. Minden apró nyom a segítségünkre lehet, így folytatjuk a munkálatokat. A gyilkosság nem kifejezetten Laural ellen irányult, de valószínűleg előre megtervezett szándékkal történt, nem hirtelen felindulásból. Sajnos több információval nem szolgálhatunk.
Laural holttestén az X alakú sebheky mellett kisebb-nagyobb kiütéseket is találtak, ami akár drogra, tudatmódosító szerre vezethető vissza.
Laural szülei nem kívántak nyilatkozni, de közelebbi hozzátartozóktól megtudtuk: a lány barátnője születésnapját ünnepelte egy seattle-i szórakozóhelyen nem messze a kérdéses kocsmától. Laural egyébként kitűnő tanuló volt, 8 éve aktív teniszező.”


Elgondolkozva csuktam be a New York Times-t, majd belekortyoltam a kávémba. Ez rettenetes. Ezalatt az 50 év alatt sajnos rengeteg ilyen pillanatot kellett átélnem. Kisgyermekek, fiatalok, idősek, anyukák céltalan gyilkolászását.
Ha idetévedne a Földre egy másik bolygóról, vagy akár dimenzióból egy másik civilizáció, nem értenének minket. Az emberek nem tisztelik egymás életét. Önzőség és meggondolatlanság vezérel mindenkit.
-         Jól vagy Lini? – hallottam meg Stephan hangját.
-         Persze. Minden rendben. Csak elgondolkoztam.
Sarah is belibbent a konyhába mellénk.
-         Jól aludtál drágám? – kérdezte.
-         Persze. – válaszoltunk egyszerre Stephannal.
Sarah elnevette magát.
-         Ezt kitől is kérdezted? – mosolygott pótapukám.
-         Legyen titok. Kaptam választ. – válaszolt Sarah, s jókedvűen megkente a pirítósát. – Lini hogy sikerült a franciadolgozatod?
-         Trés bien. – válaszoltam mosolyogva.
Sarah kérdőn nézett rám, Stephan pedig elnevette magát.
- Nagyon jól. – mondta angolul Sarahnak. – Lini drágám, ne szekáld anyádat, nem tehet róla, hogy nem tanult franciát.
Sarah összevont szemöldökkel harapott bele a kenyérbe, Stephan pedig elvette előlem a Times-t, és lapozgatni kezdte.
-         Szörnyű, hogy mik vannak. – szólalt meg pár perc múlva. – Lini, azt most borítékolom neked, hogy nem mész egyedül bulikba.
-         Mintha annyira akartam volna. – nevettem, s felvettem az iskolatáskámat. – Speciel suliba megyek. – mondtam, s puszit nyomtam pótszüleim arcára.

***

-         Te jó ég! – Alexa arca elsápadt. – Tehát már senki sincs biztonságban? Mi sem? Ez azt jelenti, igaz? – kérdezte, szemei elkerekedtek. Tudtam, hogy nem kéne vele ilyen rémhíreket megosztanom… de már késő volt.
-         Alexa nyugi! – mosolyogtam rá, s megszorítottam a kezét. – Nem kell egyből a legrosszabbra gondolni! Csupán arra akartam felhívni a figyelmed, hogy légy óvatos.
Már az osztályteremben ültünk, 5 perccel becsengetés előtt. Elment mellettünk Jeremy, a punk srác, s két epres rágót dobott elénk.
- Reggelt csajok. – mosolygott ránk, s ledobta a táskáját a padjához. Tele volt dobozossör-nyitóval és szegecsekkel. – Ne stresszeljetek  má’ hajnalba.
Elnevettem magam.
-         Kösz, Jer. De nem stresszelünk. Csak…dumálgatunk. – mondtam, s bekaptam a rágót. Alexa is követte a példámat.
-         Ja, a pasik, mi? – horkantott Jeremy, s gigantikus mretű fültágítójával szórakozott.
-         Ha pasi-téma lenne, nem vágnék ilyen rémült képet. – mosolyodott el Alexa.
-         Cöhh. – gúnyolódott Jeremy, s fél szemmel végigmérte Alexát, majd halvány mosollyal a matekházija felé hajolt.
Ha számításaim nem csalnak, (és nem szoktak) akkor a mi kis Jeremy-nk bele van zúgva a mi kis Alexánkba… De ezt talán tartogassuk későbbre.
Amikor Mr. Lotter belépett az osztályba síri csend támadt. Csak a légy zümmögését lehetett hallani – na meg Jasont, ahogy matat a fogszabályzóján. Itt valami rosszat sejtek…
-         Röpdolgozat. – ejtette ki a száján Mr. Lotter, jól artikuláltan.
-         Tudtam! – morgott fel az osztály egyöntetűen.
Így hát elővettük az írólapokat és feszülten figyeltünk. Közben lázasan pörgettem az agyamat, vajon mit is vehettünk…? (Ugye milyen ismerős a szitu?)
-         Tehát… - Mr. Lotter elmélyülten nézte a sárga könyvet. – Exponenciális egyenletek!
Hogy micsodák?? Milyen egyenletek? Mindenki fájdalmasan nyögött fel. Várjunk csak! Nekem ezt tudnom KELL. Hiszen már tanultam egyszer! Lehet csak a név nem ugrik be.
Mr. Lotter krétát ragadott, és írni kezdett.

54x-3 – 4*54x-1 + 8*54x-1 = 24505

Hm. Na akkor álljunk neki!
…..
….
??
Hogy lehet 5 az x-ediken?? Teljesen meghülyültem?! Előző életemben 5-ös voltam matekból! Egyszerűen leblokkoltam. Semmi épkézláb ötlet nem jutott eszembe. Hát érhet még más meglepetés?

 ***

Nyomott fejjel ültem Alexa mellett, még mindig nem bírtam felfogni a matek órán történteket. Persze igyekeztem nem sok mindent kihozni a dologból, nehogy mások észrevegyék rajtam. Alexára pillantottam, aki merengve nézett a távolba. Megkerestem a tekintetemmel a dolgok forrását, és nem tévedtem – Brain ült a folyosó túloldalán, pontban Alexával szemben.
Fejcsóválva néztem rá.
- Legalább tennél valamit az ügy érdekében. – mondtam. – De amíg itt ülsz, és várod, hogy a sült galamb a száda repüljön… hát nem igen fog történni semmi. Tudod a mai fiúk már eléggé…beszariak – már bocs a szóhasználatért – ahhoz, hogy kezdeményezzenek.
Alexa elnevette magát.
- Honnan tudod, hogy mire gondoltam? - „Hülyének nézel?” grimaszom után folytatta. – Jó, rendben. Belezúgtam. Totálisan és visszavonhatatlanul. De mit tehetnék, Lane? Hiába mondod, hogy szerinted szép vagyok, vagy elérem a célom… ha ez nem így működik. Az élet nem ilyen egyszerű. Nekem nincs pénzem arra, hogy tip-top csaj legyek, és bár jól érzem magam a bőrömben, neki nem egy ilyen lányra van szüksége, érted? – szemei elhomályosultak.
Csendben ültünk. Nem tudtam mit mondhatnék.
- De … - próbálkoztam. – Honnan tudod, hogy nem rád van szüksége, ha nem teszel egy próbát? És ha még ő sem tudja? Csak akkor, ha megismer és belédszeret?
Alexa elmosolyodott.
-         Jaj, Lane. Tegnap kerültél csak az életembe, és máris a feje tetejére állítottad. Tudod, senkinek nem beszéltem még az érzéseimről. Megbízom benned, biztonságot adsz. Te más vagy, mint a többi lány… Különleges. – arca a távolba meredt. – Olyan vagy, mint a sors. Határozott, rejtélyes. Mint a végzet.

 ***

Hazafelé menet az iskolából Alexa szavain rágódtam. „Határozott, rejtélyes. Mint a végzet.”
Vajon tényleg mássá tesz ez a „szerep”? Vagy eddig is ilyen voltam? Netán az 50 éves tapasztalat vert bennem gyökeret? Hm.
Elgondolkodva lépkedtem, amikor valaki a nevemet kiabálta.
- Lane! Hahó!
A hang felé kaptam a fejem. Az uszoda előtt álltam, az ajtóban pedig Michael támaszkodott.
Földbe gyökerezett a lábam. Fekete Converse tornacipőt viselt és koptatott farmert. Lábait lazán keresztbetette, vállával a kaput támasztotta. Fekete bőrdzsekije kissé gyűrött volt, alatta a fehér ing teljesen kihangsúlyozta formás felsőtestét. Hűha. Azt hiszem, ilyen csak filmekben szokott lenni.
-         Michael? – szóltam vissza bátortalanul.
-         Mi járatban vagy? – kérdezte, majd elrugaszkodott a kaputól és hozzám lépett.
-         Erre lakom… - mondtam még mindig meglepetten.
-         Zsír. – mosolyodott el. – Akkor elkísérhetlek haza, persze csak ha nem bánod… - mondta, s pillantását rám szegezte. A szeme és a haja tökéletes, sötét harmóniában voltak egymással.
-         Öhm, persze, oké. – nyökögtem. – Na és te?
-         Én? Úsztam egyet. – mondta, s lassan elindultunk. – Elmaradt az uccsó órám, és gondoltam beugrok egyet. – mondta, s az arcomat fürkészte. – Tényleg! Mi volt ez a múltkori harcod a vízzel?
Elnevettem magam.
-         Fogalmam sincs. Tudod… elég sok minden történt velem az elmúlt időben és azt hiszem kissé összezavarodtam. – válaszoltam.
-         Értem. De már minden oké, ugye? – fejét felém fordította, miközben kezét zsebre tette, s felvette a járási tempómat.
-         Persze. – mosolyogtam. – Hány éve úszol?
-         12. – válaszolt büszkén. – Amióta iskolás vagyok. – nevetett.
Elmosolyodtam.
-         Akkor már biztosan jól megy.
-         Hát. Fogjuk rá. – száját féloldalas mosolyra húzta. – Jövő héten megyek Chicago-ba versenyre.
-         Chicago? – a gyomrom ösztönösen összeszorult. – Én is… én is oda járok. Balettezni.
-         Balett? – nézett rám, s szemöldökét egészen felvonta.
-         Öhm, igen. 12 éve. Amióta iskolás vagyok. – mondtam mosolyogva.
Elnevette magát, s ismét az utat figyeéte.
-         Hát mondjuk igen… Meglátszik, hogy balettozol. Mármint az … alakodon, tudod. – mondta, s halványan elmosolyodott, de nem nézett rám.
Elpirultam.
-         Ó.
Kínos csend állt be.
-         Hé! – szólalt meg. – Az egyik haveromnak van egy cukrászdája. Mit szólnál, ha elugranánk egyet holnap délután?
Ezt nem hiszem el. Michael Bright, a St. Peterson legmenőbb pasija randira hív engem! De ekkor eszembe jutott valami…
-         Ő, az a helyzet, hogy megígértem a barátnőmnek, hogy elmegyek vele kutyát sétáltatni… - mondtam zavartan.
Michael félrebiccentette a fejét.
-         A vörös csajszi? – kérdezte.
-         Igen. – mosolyodtam el.
-         Őt is hozhatod. – mosolygott ő is. – Lesz még ott társaság. – mondta.
Egész végig annak a lánynak a képe kattogott a fejemben, akit Alexa festett le nekem még tegnap, Michael barátnőjéről. Mit akar tőlem, ha ott van neki a „tip-top” csaj? És vajon tényleg érdeklődik irántam egy ilyen fiú, mint ő, már a második napon?
-         Jó, rendben. Megkérdezem tőle.
-         Örülnék, ha jönnétek.
Még jobban elmosolyodtam. Ekkor megérkeztünk a házunkhoz.
-         Wow, szép kis ház. – dícsérte Michael.
-         Köszi. Mivel tegnap óta lakjuk, még szokatlan.
-         Az nem baj. Majd megszokod. A lényeg, hogy jól érezd magad. – mondta, s megálltunk a kerítésnél. – Hát akkor…
-         Akkor… - ismételtem én is.
Michael zavartan elnevette magát.
-         Akkor holnap! Majd írj Facebook-on mit mondott a csajszi. – mondta, s elindult visszafelé.
-         Oké. – mosolyogtam, s bementem a kapun. – Szia.
-         Viszlát, Lane.

3 megjegyzés:

  1. OMG!!!!
    Ááááá... khm.. Szia! xd

    Na, szóval még mindig a rész hatása alatt állok, de megpróbálok valami értelmeset írni.
    Imádtam ezt a rész, a többivel együtt, és már nagyon vártam, hogy olvashassam. Hát a vége..! Michael és Lane! Végre. De miért van egy olyan érzésem, hogy Michael mintha több lenne, mint sima ember? Siess a következővel, remélem hamarosan mindenre fény derül! :D

    XX

    VálaszTörlés
  2. :D annyira örülök hogy tetszik! komolyan mondom, miattatok érdemes írni! <3 :)
    A michael-es feltételezésed majd úgyis kiderül :) amúgy már félig kész a 9. fejezet :D

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Szomorúan látom hogy nincs folytatása.
    Gratulálok hozzá nagyon jó kis történet. Úgy olvastam volna a folytatást....
    Nikol

    VálaszTörlés