"Gyilkosság Seattle-ben!
Tegnap hajnalban a seattle-i főtér egyik kocsmájának
szeméttárolójában találták meg az előtte este eltűnt 17 éves lány, Laural
Bilson holttestét. A gyilkos szíven szúrta a fiatal lányt. A helyszínelők
szerint a felderítés előtt 2-3 órával történhetett a gyilkosság, a lány sebei
frissek voltak.
- A holttest homlokán talált X alakú vágásból
sorozatgyilkosságra következtetünk, a tettes valószínűleg így „jelöli”
áldozatait. – nyilatkozta Will Bradshaw a Seattle-i rendőr főkapitány. Minden
apró nyom a segítségünkre lehet, így folytatjuk a munkálatokat. A gyilkosság
nem kifejezetten Laural ellen irányult, de valószínűleg előre megtervezett
szándékkal történt, nem hirtelen felindulásból. Sajnos több információval nem
szolgálhatunk.
Laural holttestén az X alakú sebheky mellett kisebb-nagyobb
kiütéseket is találtak, ami akár drogra, tudatmódosító szerre vezethető vissza.
Laural szülei nem kívántak nyilatkozni, de közelebbi
hozzátartozóktól megtudtuk: a lány barátnője születésnapját ünnepelte egy
seattle-i szórakozóhelyen nem messze a kérdéses kocsmától. Laural egyébként
kitűnő tanuló volt, 8 éve aktív teniszező.”
Elgondolkozva csuktam be a New York Times-t, majd
belekortyoltam a kávémba. Ez rettenetes. Ezalatt az 50 év alatt sajnos rengeteg
ilyen pillanatot kellett átélnem. Kisgyermekek, fiatalok, idősek, anyukák
céltalan gyilkolászását.
Ha idetévedne a Földre egy másik bolygóról, vagy akár
dimenzióból egy másik civilizáció, nem értenének minket. Az emberek nem tisztelik
egymás életét. Önzőség és meggondolatlanság vezérel mindenkit.
-
Jól vagy Lini? – hallottam meg Stephan hangját.
-
Persze. Minden rendben. Csak elgondolkoztam.
Sarah is belibbent a konyhába mellénk.
-
Jól aludtál drágám? – kérdezte.
-
Persze. – válaszoltunk egyszerre Stephannal.
Sarah elnevette magát.
-
Ezt kitől is kérdezted? – mosolygott pótapukám.
-
Legyen titok. Kaptam választ. – válaszolt Sarah, s
jókedvűen megkente a pirítósát. – Lini hogy sikerült a franciadolgozatod?
-
Trés bien. – válaszoltam mosolyogva.
Sarah kérdőn nézett rám, Stephan pedig elnevette magát.
- Nagyon jól. – mondta angolul Sarahnak. – Lini drágám, ne
szekáld anyádat, nem tehet róla, hogy nem tanult franciát.
Sarah összevont szemöldökkel harapott bele a kenyérbe,
Stephan pedig elvette előlem a Times-t, és lapozgatni kezdte.
-
Szörnyű, hogy mik vannak. – szólalt meg pár perc múlva.
– Lini, azt most borítékolom neked, hogy nem mész egyedül bulikba.
-
Mintha annyira akartam volna. – nevettem, s felvettem
az iskolatáskámat. – Speciel suliba megyek. – mondtam, s puszit nyomtam
pótszüleim arcára.
-
Te jó ég! – Alexa arca elsápadt. – Tehát már senki
sincs biztonságban? Mi sem? Ez azt jelenti, igaz? – kérdezte, szemei
elkerekedtek. Tudtam, hogy nem kéne vele ilyen rémhíreket megosztanom… de már
késő volt.
-
Alexa nyugi! – mosolyogtam rá, s megszorítottam a
kezét. – Nem kell egyből a legrosszabbra gondolni! Csupán arra akartam felhívni
a figyelmed, hogy légy óvatos.
Már az osztályteremben ültünk, 5 perccel becsengetés előtt.
Elment mellettünk Jeremy, a punk srác, s két epres rágót dobott elénk.
- Reggelt csajok. – mosolygott ránk, s ledobta a táskáját a
padjához. Tele volt dobozossör-nyitóval és szegecsekkel. – Ne
stresszeljetek má’ hajnalba.
Elnevettem magam.
-
Kösz, Jer. De nem stresszelünk. Csak…dumálgatunk. –
mondtam, s bekaptam a rágót. Alexa is követte a példámat.
-
Ja, a pasik, mi? – horkantott Jeremy, s gigantikus mretű
fültágítójával szórakozott.
-
Ha pasi-téma lenne, nem vágnék ilyen rémült képet. –
mosolyodott el Alexa.
-
Cöhh. – gúnyolódott Jeremy, s fél szemmel végigmérte
Alexát, majd halvány mosollyal a matekházija felé hajolt.
Ha számításaim nem csalnak, (és nem szoktak) akkor a mi kis
Jeremy-nk bele van zúgva a mi kis Alexánkba… De ezt talán tartogassuk későbbre.
Amikor Mr. Lotter belépett az osztályba síri csend támadt.
Csak a légy zümmögését lehetett hallani – na meg Jasont, ahogy matat a
fogszabályzóján. Itt valami rosszat sejtek…
-
Röpdolgozat. – ejtette ki a száján Mr. Lotter, jól
artikuláltan.
-
Tudtam! – morgott fel az osztály egyöntetűen.
Így hát elővettük az írólapokat és feszülten figyeltünk.
Közben lázasan pörgettem az agyamat, vajon mit is vehettünk…? (Ugye milyen
ismerős a szitu?)
-
Tehát… - Mr. Lotter elmélyülten nézte a sárga könyvet.
– Exponenciális egyenletek!
Hogy micsodák?? Milyen egyenletek? Mindenki fájdalmasan
nyögött fel. Várjunk csak! Nekem ezt tudnom KELL. Hiszen már tanultam egyszer!
Lehet csak a név nem ugrik be.
Mr. Lotter krétát ragadott, és írni kezdett.
54x-3 – 4*54x-1
+ 8*54x-1 = 24505
Hm. Na akkor álljunk neki!
…..
….
…
??
Hogy lehet 5 az x-ediken?? Teljesen
meghülyültem?! Előző életemben 5-ös voltam matekból! Egyszerűen leblokkoltam.
Semmi épkézláb ötlet nem jutott eszembe. Hát érhet még más meglepetés?
Nyomott fejjel ültem Alexa mellett,
még mindig nem bírtam felfogni a matek órán történteket. Persze igyekeztem nem
sok mindent kihozni a dologból, nehogy mások észrevegyék rajtam. Alexára
pillantottam, aki merengve nézett a távolba. Megkerestem a tekintetemmel a
dolgok forrását, és nem tévedtem – Brain ült a folyosó túloldalán, pontban
Alexával szemben.
Fejcsóválva néztem rá.
- Legalább tennél valamit az ügy
érdekében. – mondtam. – De amíg itt ülsz, és várod, hogy a sült galamb a száda
repüljön… hát nem igen fog történni semmi. Tudod a mai fiúk már
eléggé…beszariak – már bocs a szóhasználatért – ahhoz, hogy kezdeményezzenek.
Alexa elnevette magát.
- Honnan tudod, hogy mire
gondoltam? - „Hülyének nézel?” grimaszom után folytatta. – Jó, rendben.
Belezúgtam. Totálisan és visszavonhatatlanul. De mit tehetnék, Lane? Hiába
mondod, hogy szerinted szép vagyok, vagy elérem a célom… ha ez nem így működik.
Az élet nem ilyen egyszerű. Nekem nincs pénzem arra, hogy tip-top csaj legyek,
és bár jól érzem magam a bőrömben, neki nem egy ilyen lányra van szüksége,
érted? – szemei elhomályosultak.
Csendben ültünk. Nem tudtam mit
mondhatnék.
- De … - próbálkoztam. – Honnan
tudod, hogy nem rád van szüksége, ha nem teszel egy próbát? És ha még ő sem
tudja? Csak akkor, ha megismer és belédszeret?
Alexa elmosolyodott.
-
Jaj, Lane. Tegnap kerültél csak az életembe, és máris a
feje tetejére állítottad. Tudod, senkinek nem beszéltem még az érzéseimről.
Megbízom benned, biztonságot adsz. Te más vagy, mint a többi lány… Különleges.
– arca a távolba meredt. – Olyan vagy, mint a sors. Határozott, rejtélyes. Mint
a végzet.
Hazafelé menet az iskolából Alexa
szavain rágódtam. „Határozott, rejtélyes. Mint a végzet.”
Vajon tényleg mássá tesz ez a
„szerep”? Vagy eddig is ilyen voltam? Netán az 50 éves tapasztalat vert bennem
gyökeret? Hm.
Elgondolkodva lépkedtem, amikor
valaki a nevemet kiabálta.
- Lane! Hahó!
A hang felé kaptam a fejem. Az
uszoda előtt álltam, az ajtóban pedig Michael támaszkodott.
Földbe gyökerezett a lábam. Fekete
Converse tornacipőt viselt és koptatott farmert. Lábait lazán keresztbetette,
vállával a kaput támasztotta. Fekete bőrdzsekije kissé gyűrött volt, alatta a
fehér ing teljesen kihangsúlyozta formás felsőtestét. Hűha. Azt hiszem, ilyen
csak filmekben szokott lenni.
-
Michael? – szóltam vissza bátortalanul.
-
Mi járatban vagy? – kérdezte, majd elrugaszkodott a
kaputól és hozzám lépett.
-
Erre lakom… - mondtam még mindig meglepetten.
-
Zsír. – mosolyodott el. – Akkor elkísérhetlek haza,
persze csak ha nem bánod… - mondta, s pillantását rám szegezte. A szeme és a
haja tökéletes, sötét harmóniában voltak egymással.
-
Öhm, persze, oké. – nyökögtem. – Na és te?
-
Én? Úsztam egyet. – mondta, s lassan elindultunk. –
Elmaradt az uccsó órám, és gondoltam beugrok egyet. – mondta, s az arcomat
fürkészte. – Tényleg! Mi volt ez a múltkori harcod a vízzel?
Elnevettem magam.
-
Fogalmam sincs. Tudod… elég sok minden történt velem az
elmúlt időben és azt hiszem kissé összezavarodtam. – válaszoltam.
-
Értem. De már minden oké, ugye? – fejét felém
fordította, miközben kezét zsebre tette, s felvette a járási tempómat.
-
Persze. – mosolyogtam. – Hány éve úszol?
-
12. – válaszolt büszkén. – Amióta iskolás vagyok. –
nevetett.
Elmosolyodtam.
-
Akkor már biztosan jól megy.
-
Hát. Fogjuk rá. – száját féloldalas mosolyra húzta. –
Jövő héten megyek Chicago-ba versenyre.
-
Chicago? – a gyomrom ösztönösen összeszorult. – Én is…
én is oda járok. Balettezni.
-
Balett? – nézett rám, s szemöldökét egészen felvonta.
-
Öhm, igen. 12 éve. Amióta iskolás vagyok. – mondtam
mosolyogva.
Elnevette magát, s ismét az utat
figyeéte.
-
Hát mondjuk igen… Meglátszik, hogy balettozol. Mármint
az … alakodon, tudod. – mondta, s halványan elmosolyodott, de nem nézett rám.
Elpirultam.
-
Ó.
Kínos csend állt be.
-
Hé! – szólalt meg. – Az egyik haveromnak van egy
cukrászdája. Mit szólnál, ha elugranánk egyet holnap délután?
Ezt nem hiszem el. Michael Bright,
a St. Peterson legmenőbb pasija randira hív engem! De ekkor eszembe jutott
valami…
-
Ő, az a helyzet, hogy megígértem a barátnőmnek, hogy
elmegyek vele kutyát sétáltatni… - mondtam zavartan.
Michael félrebiccentette a fejét.
-
A vörös csajszi? – kérdezte.
-
Igen. – mosolyodtam el.
-
Őt is hozhatod. – mosolygott ő is. – Lesz még ott
társaság. – mondta.
Egész végig annak a lánynak a képe
kattogott a fejemben, akit Alexa festett le nekem még tegnap, Michael
barátnőjéről. Mit akar tőlem, ha ott van neki a „tip-top” csaj? És vajon
tényleg érdeklődik irántam egy ilyen fiú, mint ő, már a második napon?
-
Jó, rendben. Megkérdezem tőle.
-
Örülnék, ha jönnétek.
Még jobban elmosolyodtam. Ekkor
megérkeztünk a házunkhoz.
-
Wow, szép kis ház. – dícsérte Michael.
-
Köszi. Mivel tegnap óta lakjuk, még szokatlan.
-
Az nem baj. Majd megszokod. A lényeg, hogy jól érezd
magad. – mondta, s megálltunk a kerítésnél. – Hát akkor…
-
Akkor… - ismételtem én is.
Michael zavartan elnevette magát.
-
Akkor holnap! Majd írj Facebook-on mit mondott a
csajszi. – mondta, s elindult visszafelé.
-
Oké. – mosolyogtam, s bementem a kapun. – Szia.
-
Viszlát, Lane.
OMG!!!!
VálaszTörlésÁáááá... khm.. Szia! xd
Na, szóval még mindig a rész hatása alatt állok, de megpróbálok valami értelmeset írni.
Imádtam ezt a rész, a többivel együtt, és már nagyon vártam, hogy olvashassam. Hát a vége..! Michael és Lane! Végre. De miért van egy olyan érzésem, hogy Michael mintha több lenne, mint sima ember? Siess a következővel, remélem hamarosan mindenre fény derül! :D
XX
:D annyira örülök hogy tetszik! komolyan mondom, miattatok érdemes írni! <3 :)
VálaszTörlésA michael-es feltételezésed majd úgyis kiderül :) amúgy már félig kész a 9. fejezet :D
Szia!
VálaszTörlésSzomorúan látom hogy nincs folytatása.
Gratulálok hozzá nagyon jó kis történet. Úgy olvastam volna a folytatást....
Nikol