A legjobbak, akiknek érdemes volt írni! <3

17. fejezet - Félelem nélkül

Sziasztok! Végre visszatérhettem. :) Ezt a kis részt hoztam nektek, ami rövidebb mint szokott lenni, de beletettem a lelkemet is. :) Történés nincs benne, ez inkább egy ilyen filozófiai rész, amiben Lane kiönti a lelkét. Remélem tetszik! :))))) Puszi.


A francia dolgozatot 10 perc után beadtam. Amíg a tollat rágcsáltam tétlenül, rá kellett jönnöm, hogy megváltozott minden. Bár már elmúltam 50 éves (...), 17 vagyok, és az hogy újra 17 éves testben vagyok megint megfiatalított. Újra azok az érzések, hangulatok, mint akkor. Az agyam képtelen értelmes döntéseket hozni, fél óránként éhes vagyok, pisilnem kell, és bár kívülről nézve lehet úgy tűnik ... de nem érzem határozottnak magam. Pedig világéletemben az voltam. Érdekes dolog ez a Fekete Angyalság egyébként. 17 évesen az ember felkerül a Mennyországba, ahol Vele ( a nagy Ő-vel) irányítja az emberek halálozását az egész világon. Félelmetes, ugyanakkor lenyűgöző. Amikor valakiért menni kell, egy leírhatatlan érzés kerít hatalmába. Mintha belelátnék annak a lelkébe aki meg fog halni. Sajnálom is meg nem is. Segíteni akarok is meg nem is. Aztán mikor felismernek ... pedig soha nem láttak. Na az egy nagyon érdekes dolog. Emberként félelmetesnek, hajmeresztőnek mondtam volna. De amióta "meghaltam" nem félek. Igaz nem is élek. Talán ennek a velejárója volt, hogy kikapcsolták bennem a félelmet. Nem félek a rossztól, sem a csalódástól. Hideg vérrel mérek fel minden helyzetet. Ugyanakkor mégis érzek. Szeretetet, melegséget, sajnálatot, szánalmat. Azt hiszem ebben az egy évben megtapasztalhatom, hogy milyen igazán embernek lenni. Ez egy fajta elköszönés az életemtől, mivel akkor nem volt időm ezt megtenni.
Ahogy végignéztem az osztályon, minden olyan messzinek tűnt. Ők mit sem sejtenek a fenti világról, vagy arról hogy emberek ezreinek kell ok nélkül, hirtelen meghalniuk. Ők a francia dolgozattal, a fiúkkal vagy a lányokkal, a családdal az élettel foglalkoznak. Nem tudhatják mi áll a dolgok mögött. Mi az ami az életet adja és elveszi. Ha valaki az mondja Isten, két dolog jut eszembe. Az egyik, hogy mikor gyerek voltam Istent egy erős férfiléleknek képzeltem el. Aztán anya elmondta, hogy Isten nem nő és nem is férfi, és ez az elképzelés összedőlt. Nem tudtam mit gondoljak róla, vagy hogy higyjek-e benne. És amikor felkerültem a Mennybe rájöttem hogy Isten, mint egy fogalom nem létezik. Erős kifejezés nem igaz? De Isten csak az emberekben létezik. Ahogy elképzelik őt, ahogy körülírják. Ez mindenkinek más. Hogy mit gondolnak, mit tenne Isten, mit kérne az emberektől. Mindenkinek saját Istene van, akinek néha engedelmeskedik néha nem. Ha vészhelyzet van mindenki hozzá fohászkodik. "Istenem, kérlek menjek át a vizsgán."
Ő, a Menny és a Pokol ura nem Isten. Az is lehet hogy csak én képzeletemben ilyen. De az embereknek az a fontos, hogy ez a megszokott dolog meglegyen. Egy felsőbb erő, akihez egy adott helyzetben fordulni tudnak. Hát itt vagyok én, álnévvel, hamis papírokkal egy csapat 18 évessel az iskolában, és mindezt hidegvérrel végig gondoltam. Tudom mi a feladatom. Belekóstolni egy kicsit az életbe. Elfelejteni hogy min mentem keresztül, és hogy mi vár rám egy év múlva. Barátokat szerezni, szerelmesnek lenni, boldognak lenni.  Búcsút venni az emberi élettől, mert én már az év múltán nem ide tartozom. Nagyobb feladatom van, az hogy emberek életéért feleljek. Ebben az egy évben azonban csakis kizárólag magamra koncentrálok, és azokra akiket szeretek. Nem fogok félni. És miért? Mert nincs rá okom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése