A legjobbak, akiknek érdemes volt írni! <3

14. fejezet - Dreams


A térdemet magamhoz szorítva kuporogtam a bejáratnál. Az arcom csupa víz volt a könnyektől, a szemem égett. Fejemet a hideg vaskapuhoz nyomtam, s az egész testem remegett.
Peter szenvedése összefacsarta a szívemet, s egyenként sajtolt ki belőle minden régi emléket. A kísérteties érzés, hogy fentről figyelnek már elmúlt, de tudtam, hogy ezt nem úszhatom meg következmények nélkül. Nem tudtam, mit tegyek. Nem volt erőm felállni, Stephan fagyira adott pénze kiesett a kezemből a temetőben. Üresnek éreztem magam, és szerencsétlennek. Mindennél jobban vágytam arra, hogy Petert megöleljem és azt mondjam minden rendben. De semmi nem volt rendben. Én halott vagyok. Ő pedig apa, és lassan akár nagypapa is. Eszembe jutott Alyssa mosolygós arca, és Ő bíztató, kedves mosolya is. Miért kell ezt az egészet végigcsinálnom? Mi értelme? A végén úgyis én vesztek. Emberként a legrosszabb álmaimban sem gondoltam, hogy ilyesmi létezik egyáltalán.
A kezem remegett, ahogy a földre tettem. Már a pólóm is vizes volt a könnyeimtől, a szemem be volt dagadva. Megpróbáltam felállni, de nem tudtam. Csak néztem magam elé, és sírtam. Hirtelen halk zajokat hallottam mögülem. Ahogy hátrakaptam a fejem, megláttam Stephant. Már nyúltam az arcomhoz, hogy letöröljem a könnyeim, de ő megfogta a kezem és így szólt:
- Na gyere. Most szépen hazamegyünk. – arcán szeretetteljes, jóságos mosoly ült, tekintete nyugalmat árasztott. Én csak néztem rá, mint egy csodára. – Gyere Lini. Otthon jobb lesz. – mosolygott tovább.
Lassan, bizonytalanul felkeltem, de a kezét nem engedtem el.
- Na, megvagy? – nézett rám, s leporolta a karomat. – Menjünk haza. Anya már vár.

###

A kocsiban egy szót sem szólt hozzám, csak az utat nézte. Tudtam, hogy tudja min mentem keresztül, valahogy éreztem. Talán Ő mondta el neki… Mindegy is. Hálás voltam a segítségéért, és hogy hazavisz. Nem vágytam másra csak egy kis nyugalomra magammal, és a szerencsétlenségemmel.
Amikor hazaértünk Sarah mégsem volt otthon. Stephan elfordította a zárban a kulcsot, és ledobta a táskáját a kanapéra.
-         Na, itt is vagyunk. Minden rendben Lini? – kérdezte halkan.
-         Igen, azt hiszem.
-         Kérsz egy forró csokit? – mosolygott.
Erre a kérdésre akaratlanul is elmosolyodtam. Tisztára mint a filmekben. Amikor a buta kis tini-lányoknak szerelmi bánatuk van, és az apuka zavarában nem tud mást felajánlani csak egy forró csokit, vagy egy kávét. Nem túl feltűnő, hogy azt akarja hogy beszéljen, de azért mégis. Ügyes ötlet.
-         Köszönöm nem. – nem akarok beszélni róla. De ezt már nem tettem hozzá.
Megértően bólintott.
-         Aludj egyet, kincsem.
-         Az lesz. – mondtam, majd elindultam a szobám felé. Már valamivel jobban éreztem magam, de Peter arca még mindig a szemeim előtt lebegett.
Tudom, hogy most fentről lát engem, és talán már meg is bocsájtott. Mert máshova nem kerülhetett, hiszen ő egy angyal.”
A mondat mint egy halálos csapás lebegett előttem. A szobámba lépve egyszerre az ablakhoz léptem, ahol reggel megtaláltam Ő levelét. De most semmi nem volt ott. Idegesen járkáltam körbe, megnéztem mindenhol, de sehol semmi. Benéztem az ágy alá, a fiókokba, feltúrtam mindent. Semmi. Ezért úgy döntöttem megelőzöm, és papírt ragadtam én magam:


„Nagyon sajnálom. Nem tudom mi történt velem ott. Mintha egy erő kötelezett volna arra, hogy megtegyem. Nem akartam kijátszani a bizalmadat, kérlek ne haragudj! Tudom, nem lett volna szabad, és minden következményt teljes mértékben vállalok!
Lane”

Az írásom eléggé csúnya lett, mivel remegett a kezem, és siettem is. Gyorsan egy borítékba csomagoltam, majd hatalmas betűkkel rávéstem: Ő. Az ablakpárkányra tettem, és bemásztam az ágyamba. A gondolatok megrohamozták az agyam minden egyes területét, de próbáltam kizárni őket, nem foglalkozni velük. Egy dologra gondoltam: az iskolára, és Alexára. Holnap franciadolgozat? Elmosolyodtam. Tudok franciául, nem nagy ügy… Magamhoz öleltem a hatalmas plüssmacimat, és igyekeztem nem sírni többet. Felelevenítettem magamban Michael és Brain arcát. Na és Alexáét, amikor Brain elhalad mellettünk. Füles aranyosan lógó fülecskéit, és koszos tappancsát. Csak jóra gondolhatok. Stephan és Sarah mosolygós arca, és amikor szeretetteljes pillantással méregetik egymást.
Kiskoromban, ha szomorú voltam, anya mindig elvitt sétálni. A házunk mellett nem sokkal volt egy aranyos kis erdő, ott szoktunk bóklászni. Emlékszem anya hosszú, szőke hajára amint előttem lépdelt felfelé.
-         Tudod, Lane, majd ha nagylány leszel meg fogod érteni ezt az egészet. – mondta mosolyogva.
-         De mire gondolsz anya? –kérdeztem, miközben ügyetlenül botorkáltam utána.
-         Az életet. – mondta, majd leült a szép tisztás szélére. – Látod? Ez a tisztás jelképezi a szép, nyugodt életet. Ha vihar van, dörög az ég, az a rossz része. Mindenből kijut mindenkinek. A lényeg az, hogy a vihar idején is találj valami szépet, ami leköt, amit szeretsz.
Akkor még nem értettem miről van szó. A vihar idején valami szépet? Akkor még tárgyakban gondolkodtam. De ma már tudom mire gondolt. A vihar idején a szépet…
Kinyílódott az ajtó. A szememet kinyitottam, de még mindig homályosan láttam.
-         Apa? – a hangom rekedt volt, és álmos.
Stephan elmosolyodott.
-         Semmi baj kincsem. Csak gondoltam szólok, hogy vendéged van. – mondta halkan, majd hátrébb lépett az ajtóból. Alexa állt mögötte. Jaj, hogy lehetek ilyen hülye? A fagyizás!
-         Szia Lane! – köszönt rám mosolyogva.
Gyorsan felültem.
-         Alexa, én annyira sajnálom! – kezdtem. – Totál kiment a fejemből!
-         Jó, jó nem kell magyarázkodnod, hallottam, hogy mi történt, semmi baj. – mondta, majd belépett a szobámba. Stephan már nem volt sehol, és Alexa becsukta maga mögött az ajtót. – Gyönyörű a szobád. – mosolygott.
Kikászálódtam az ágyból, s rendbetettem a takarómat.
-         Köszönöm. – néztem rá.
Alexa körbejárt a szobámban, és mindent csodálva nézett.
-         Te balettozol?? – kiáltott fel. – Lane, mit nem tudok még meg rólad. – nevetett.
-         Öhm, igen. Oda mentünk Chicago-ba. Aztán visszajöttünk. – suttogtam. – Mennyi az idő?
-         Negyed hét.
-         Alexa, annyira sajnálom, elfelejtettem, hogy edzésem lesz, kérlek ne haragudj. – sajnálkoztam.
Kedvesen nézett rám.
-         Fogd már be, Lane. – nevetett. – Mondtam, hogy semmi baj. Inkább szedd össze magad, és induljunk.
Elnevettem magam. Alexa vidámsága kezdett átragadni rám. Bementem a fürdőmbe, és megmostam az arcomat, majd újra feldobtam egy kis sminket, hogy emberi formám legyen, a végén pedig megfésülködtem.
Amikor visszatértem a szobába eszembe jutott a levél. Az ablakpárkányra pillantottam, de az már nem volt ott. Végigfutott a hátamon a hideg, és kicsit félni kezdtem. Nem bírtam kiverni a fejemből, hogy büntetés vár rám.
-         Nos? Kész vagy? – kérdezte Alexa
-         Azt hiszem, igen. – mosolyogtam.

###

Amikor az utcán sétáltunk már sokkal jobban voltam. Peter arca halványult, az űr a szívemben már nem sajgott.
-         Jaj Lane, megtanultad már a franciát? – kérdezte Alexa. – Még ki sem nyitottam…
Elmosolyodtam.
-         Hát…Átnéztem.
-         Uhh. Azt hiszem egész este azt fogom tanulni. Tök nehéz ez a nyelvtan. Na de mindegy. Ne is beszéljünk most a tanulásról. Sütit eszel vagy fagyit? – csicseregte.
-         Hát nem is tudom. De neked egy kis fagyi kéne, hogy lehűtsd magad. – nevettem.
Alexa elpirult.
-         Ugye nem fogom egész végig ezt hallgatni? – kérdezte.
-         Hm… Meglátom mit tehetek az ügy érdekében. De nem garantálok semmit.
Hatalmas mosolyra húzta vékony száját.
-         Tudod Lane, te más vagy mint a többi gazdag csaj.
-         Köszönöm. Ez most egy bók volt? – nevettem.
-         Határozottan. – mosolygott továbbra is.
-         Akkor jó. Na mit fogsz enni? Brain-ék cuki cukrászdájában? – nyomtam meg direkt a Brain szót. – Fagyit? Vagy valami más ÉDESET?
Alexa arca már olyan volt mint egy pipacs.
-         Nagyon vicces vagy… - sütötte le a szemét.
-         Miért vagy ennyire zavarban? Mit szólnál, ha hozzád szólna?
-         Uh… Szerintem lefordulnék a székről… - nevetgélt kínosan.
Hát, lesz min dolgoznunk…
-         Értem. Akkor többet lógunk a közelében, hogy megszokd. – nyugtáztam.
-         Lane, nem tudom mit tervezel, de rossz vége lesz.
Elnevettem magam.
-         Tudod mit tervezek? Hogy eszek egy banánsplitet, meg talán egy kis limonádét is veszek hozzá. – néztem rá.
Erre ő is elnevette magát.
-         Ennek is lehet rossz vége. Leeszed ezt a tök jó pólódat. – mosolygott.
Szótlanul sétáltunk tovább, de mindkettőnk arcán vidámság ült. Nagyon szép volt ez a környék, mintha egy filmben szerepeltünk volna. A nyári meleg még nem múlt el, mindenhol kisgyerekek játszottak a kertben. Tényleg nem kellett olyan sokat sétálni, és már meg is láttam hova megyünk. Az épületnek olyan színe volt, mint egy tortának, furcsa árnyalatú kék. Az ajtó szépen faragott tölgy, a teraszos részen napernyők, és kényelmesnek tűnő nagy méretű székek. „Dreams” – ez állt dőlt betűkkel az ajtó felett.
-         Wow. – szólaltam meg. – Igazán hangulatos.
Alexa nem szólt semmit, csak bólintott, majd elindultunk a terasz felé, és a sarokban kiválasztottunk egy asztalt.
-         Kitartasz a banánsplited mellett? – kérdezte mikor már a kínálatot néztünk. – Vannak turmixok is.
Már épp válaszra nyitott a számat, amikor kilépett az ajtón Brain. Pincérruha volt rajta, egy kék ing, fekete szatén nadrág, és egy fekete kötény. Szőke haja elegánsan fel volt zselézve, arcán vidámság ült. Felénk tartott. Majdnem elröhögtem magam, ahogy a gyanútlan Alexára néztem, aki még mindig az étlapot tanulmányozta.
-         Sziasztok lányok! Üdvözöllek bennettek a Dreams – ben. Sikerült már választani? – mosolygott.
Nem bírtam Alexára nézni, így is a röhögés kaparta a torkomat. Gyorsan válaszoltam, hogy nehogy Alexára nézzen először, addig pedig hátha összeszedi magát.
- Öhm, igen. Egy banánsplitet kérek, és két dl limonádét. – mosolyogtam rá.
Brain felírta a jegyzetfüzetébe a rendelésemet, majd Alexára pillantott, így vele együtt én is.
-         És neked mit hozhatok? – kérdezte kedvesen.
Legnagyobb meglepetésemre Alexa nem pirult el. Zavarban volt, mert szemét lesütötte, de sikerült válaszolnia.
-         Egy eperturmixot kérek. – mondta halkan, s szemét végre Brain – ra emelte.
-         Rendben. – szólt a fiú, s ezt is felírta. – Azonnal hozom. – mosolygott, majd elment.
Alexa ebben a percben újra felvette a szokásos piros színt. Kitört belőlem a röhögés.
-         Te egy hero vagy, esküszöm. – nevettem. – Hogy bírtad ki?
Erre ő is elnevette magát.
-         Nem tudom… De büszke vagyok magamra.
-         Az is lehetsz, te répa. – nevettem tovább. – Nem baj ám. Ez a szín megy a hajadhoz.
-         Hahaha. Vicces vagy. – nézett rám hosszú pillái alól.
Brain újra kilépett az ajtón, de most nem hozzánk igyekezett, hanem egy másik asztalhoz. Lábammal megpöcköltem Alexa térdét.
-         Rómeó színre lépett.
Alexa megfordult. Tekintetével követte Brain minden mozdulatát. Csak a hülye nem láthatta, hogy belé van zúgva. Szomorú mosollyal pillantott vissza rám, mikor már nem volt mit nézni.
-         Mi a baj? – kérdeztem.
-         Csak nézz rá, Lane. Menő, helyes, kedves, jó tanuló ahogy tudom, sportol is. Ő tökéletes. Mit akarna tőlem? – babrált szomorúan az asztalterítő sarkával.
Nagyot sóhajtottam.
-         Egy: tökéletes ember nem létezik. Kettő: miért lennél te kevesebb mint ő?
-         Előbb mondtam, hogy ő…
-         De Alexa, te másban vagy tehetséges. Ennyi az egész. Hagyd ezt abba kérlek. – mosolyogtam rá. – Csak bízz magadban.
Megcsóválta a fejét, de elmosolyodott. Az ajtó kivágódott, s megjelent Brain, kezében egy tálcával, rajta a mi rendelésünkkel. Mosolyogva leemelte elém a banánsplitet és a limonádét, majd Alexa turmixát.
-         Tessék. Kellemes időtöltést! – mondta, majd sietve távozott.
Alexa fel sem nézett rá, csak a kezébe vette a poharat, s babrálta a szívószálat. Amíg ettünk, ittunk meg sem szólalt. Bármit kérdeztem csak egy bólintás volt a válasz. Tudtam, mi lesz a dolgom az elkövetkező egy évben – többek között.

###
Mikor hazaértem Sarah a konyhában sürgött-forgott.
-         Lini! – derült fel az arca. – Na milyen volt a fagyizás? – kérdezte, miközben átölelt.
-         Nagyon jó. – mosolyogtam rá vissza.
-         Hallottam mi történt Chicago-ban. Jól vagy már? – szemében aggodalom ült.
Annyira meg akartam kérdezni, hogy honnan tudják, vagy hogy most hogy is van ez az  egész. De nem mertem. Nem akarom elrontani ezt a légkört.
-         Igen, minden rendben. – feleltem őszintén. – Segítsek neked valamit? – néztem az edények hadára.
-         Ó, dehogy drágám. Még nincs kész a vacsi, addig ne álljunk neki mosogatni, utána segíthetsz, ha gondolod.
-         Rendben. Akkor addig felmegyek tanulni. Holnap már dolgozatot is írunk franciából.
-         Dolgozatot? – Sarah nagy szemei elkerekedtek.
-         Hát valami szintfelmérő szerűséget.
-         Jézusom… Szigorú a tanár?
-         Francia anyanyelvű.
-         Hm, az igen. Akkor tanulj csak drágám. – mondta, de már háttal állt, s valamit kevert.
-         Rendben. – mosolyogtam, s még egyszer végigmértem. Mindig vidám, mindig mosolygós. És gyönyörű.
A szobám olyan volt, mint amikor itt hagytam. Egy dolgot kivéve. Az ablakpárkányon ott volt egy levél. A szívem hatalmasat dobbant, s egyszerre odafutottam.
Ugyanaz a boríték, amiben az első levelemet olvastam. Remegő kézzel bontottam fel, s egy vékony papírt vettem ki belőle.


Lane!

Nem kell félned, nem haragszunk Rád. Nem értjük, hogy mi történt. Nem tudom észrevetted e, de amikor beléptél a temetőbe, nem te irányítottad magadat. Az agyad tiltakozott a dolog ellen, a tested viszont belépett. Ez egy nagyon furcsa jelenség, és időtlen idők óta nem volt rá példa, és akkor sem tudtuk az okát. Arra szeretnélek kérni, hogy figyelj oda, hogy merre mész, és kivel beszélsz, a biztonság kedvéért. Igen, Joe-ra gondolok. Nem mintha bármi veszélyt is jelentene rád nézve, de próbáld elkerülni az ilyen helyzeteket. Nincsenek semmiféle következmények, mi fentről vigyázunk rád, te pedig csak érezd magad jól!


Mennyei üdvözlet

3 megjegyzés:

  1. Sziaaaaaaaa csajszimmm!!! :DD

    Jaj, már úgy vártam az új részt! Valami Mennyei lett. ;) Alexat nagyon megkedveltem, bár elég kevés az önbizalma. Na de nem baj, majd Lane kicsit felturbózza! Lanenak azért furcsa lehet még egy kicsit ez az egész, de úgy tűnik lassan megszokja az új helyzetet. Siess a kövivel! ;D

    Xoxo

    VálaszTörlés
  2. szia :)
    nagyon vártam már a részt és nagyon jó lett, kíváncsi vagyok most mi lesz
    annyira cuki volt a fagyizóban, nagyon tetszik ahogy leírod a karaktereket
    várom a kövi részt
    pusszancs

    VálaszTörlés